|
4. fejezet: Éjjeli találka
Mila épp hálókörlete felé rohant sírva, amikor léptek zaja ütötte meg a fülét. Már rég elmúlt a takarodó ideje, így nem akarta kockáztatni, hogy összefusson egy tanárral. Gyorsan, hangtalanul behúzódott egy szobor mögé, és úgy nézte, ahogy Perselus Piton professzor elhalad mellette. A fiatal tanár léptei halkak voltak, de mégis határozottságot, fölényt sugároztak. Hosszú, fekete haja rendezetten suhogott utána.
Milának még a lélegzete is elállta, annyira vigyázott, hogy ne hallja meg, de sajnos egy félig síró lány akármit is tesz, nem tud egy kihalt folyosón feltűnésmentesen megjelenni.
A tanár lassan megállt, éppen a szobor mellett, majd még lassabban Mila felé fordult. Nyilvánvaló volt, hogy a lány lebukott, így inkább feladta magát, és kilépett álcája mögül.
Piton arcán keserű mosoly jelent meg.
- Nocsak, nocsak. Mi járatban ilyen későn a folyosón?- kérdezte szokásos hangnemében.
Mila nem igazán tudott megszólalni, mert még mindig könnyezett kissé, és nem akarta, hogy a professzor meghallja remegő hangját.
Mivel nem válaszolt, csak állt egy helyben, a tanár közelebb lépett hozzá, így teljes egészében láthatta a lányt, akit eddig félig árnyék takart.
- Te sírtál? – kérdezte meglepődve, majd gyorsan észbekapott, és hadart valamit, de ez Milát már nem érdekelte.
Megdöbbent a férfi reakcióján. Az arcáról hirtelen eltűnt a gőg, és a lenézés, és, csak pár pillanatig, de mintha őszinte aggodalmat látott volna rajta. Ráadásul letegezte? Ez Milának már sok volt. Nem volt kedve vitatkozni sem, így szó nélkül, nem gondolva az esetleges büntetőmunkára és pontlevonásra sarkon fordult, és megindult a klubhelyisége felé. Ekkor azonban a tanár karon ragadta. Ismét ott volt arcán az aggodalom, de ezt gyorsan leplezte, és újra, már ismerős, éles hangján szólalt meg.
- Kérdeztem valamit!
Mila dühösen kapta ki karját a kéz szorításából, és meghökkenve bámult a szemben álló férfire. Ekkorra azonban dühös lett. Ami nem is meglepő.
- Mégis mit képzel magáról? – vonta felelősségre a férfit, majd dacosan megfordult… volna, de megbotlott a mögötte álló szobor lábában, elveszette egyensúlyát, és reflexből belekapaszkodott a szemben álló talárjába, így őt is magával rántva esett neki a falnak.
Hosszú másodpercekig nem történt semmi. Csak nézték egymást, a tanár és a diákja. Orruk mindössze 3 centire volt egymástól. Piton, mintha nem akart volna mozdulni, Mila, pedig valami egészen különlegeset fedezett fel a tekintetében. Nem tudta mire vélni. Ekkor szedte össze végre magát a férfi, és hátralépett. Kissé zavartan, ami egyáltalán nem volt rá jellemző, szó nélkül megfordult, és elindult, de még gyorsan visszaszólt.
- Nehogy azt higgye, hogy elfelejtem! Figyelem magát! Azonnal menjen a hálókörletébe! –mondta, majd végre visszanyerve igazi valóját, még mondott egy utolsó mondatot, mielőtt tényleg elindult szobája felé: - Ja, és 20 pont a Mardekártól!
***
- Büntetőmunka, Miss Evans! – mondta hátat fordítva a csoportnak Perselus Piton professzor.
- Már megint? Ez az utóbbi két hétben már a harmadik! – mondta már szinte esdeklően Mila, akinek ezzel a kis esti elfoglaltsággal már a sokadik szombatját tette tönkre a tanár. Ráadásul most, hogy a sötét varázslatok kivédése tanárt is ő helyettesíti, így még több időt kell együtt tölteniük.
- Nem nyitok vitát. Most pedig… - kezdett bele a tanerő magabiztosan - …mivel bájitaltanhoz nem tartozik,a bűbájtan és a sötét varázslatok kivédése tantervben pedig szintén nem szerepel, de véleményem szerint hasznos kis művelet, így ma az emlékek üvegbe zárásával fogunk foglalkozni. Egész kis felüdülés lesz, amíg nem tér vissza a tanárotok, nemde?
- Könnyű, mi? Nem csoda, hogy nincs benne, a tankönyvekben… - súgta Theodore Mila fülébe.
- Nos, akkor kezdhetjük is – mondta a tanár, majd egy pálcalegyintése után mindenki előtt megjelent egy üvegcse.
Majd gyorsan elmagyarázta a művelet lényegét és a szükséges tennivalókat, és megjegyezte, hogy valószínűleg elsőre senkinek nem fog sikerülni, és ha sikerül, még akkor sem biztos, hogy a kívánt emlékeket helyezik át az üvegekbe, ezért több órán át fogják gyakorolni.
Piton jóslata be is vált, ugyanis csak a harmadik órán sikerült egy-két embernek néhány cseppnyi emléket kicsikarni magából. Negyedik órára, azonban meglepő módon javult a helyzet, mert többeknek, köztük Milának is sikerült egy egész üvegcsényi emléket felmutatnia.
- Tegyék le az üvegeket az asztalra, és mehetnek – mondta szigorúan a tanár
- És…a tanár úr meg is fogja őket nézni? –hallatszott egy aggódó hang a hátsó padok valamelyikéből.
- Nem kell aggódnia Higgins, minimálisan sem érdekelnek a maguk kicsinyes emlékei. Csak szakmai szempontból figyelem őket. Erről jut eszembe, mindenki írja fel egy papírra, hogy melyik emlékét akarta beletenni az üvegbe. Így kiszűrhetem, hogy ki olyan tuskó még ennyi idő után is, hogy nem képes végrehajtani a feladatot!
Mila nem tehetett mást, odabattyogott a tanári asztalhoz, letette üvegét, és mellé a cetlit, amire leírta, amit a tanár kért. Volt egy olyan érzése, hogy nem sikerült a kiválasztott emléket használnia. Az óta a bizonyos este óta, amikor összefutott Pitonnal, nem tudott másra gondolni, főleg, ha a férfi ott állt tőle néhány méterre. De nagy titkot úgysem tudhat meg a tanár, mert ő is ott volt, így egy vállrándítás után otthagyta az asztalt, és kisétált a teremből.
***
Következő órán Piton már ki is osztotta az értékeléseket az előző órai munkával kapcsolatban. Egyesével tette, hogy legyen alkalma mindenkit jól megszégyeníteni. Mila csak várta, hogy sor kerüljön rá, de ez nem történt meg. Már csak egy üvegcse maradt a tanárnál, de tulajdonosát nem hívta ki. A többieket ez nem nagyon érdekelte. Mindenki a saját pocsék jegyével volt elfoglalva, Mila pedig inkább nem szólt. Kivárta az óra végét. Feltűnt neki, hogy a tanár, mintha kerülné a tekintetét.
Óra végén intett Milának, hogy menjen oda hozzá. Odanyújtotta a lánynak az üveget.
- Ezt felejtse el! Azon az estén mi nem is találkoztunk! – mondta szigorúan, amikor a duci fiú, Higgins véletlenül nekiment Milának, akinek így kiesett kezéből az emlékeit tartalmazó üveg, pont úgy, mint a fiúé. Csak a szerencsén, és a különleges bűbájon, amit az üvegre mondtak múlt, hogy nem törtek össze.
A lány gyorsan felkapta a földről az üveget, és egy utolsó pillantást vetve a tanárra, elindult kifelé. Amikor este szobájában elővette, úgy döntött, megsemmisíti. Biztos volt benne, hogy az az emlék van benne, amelyiket sejtette, már a munkák beadásakor is. A különös kaland a tanárával. De nem tudta megállni, hogy mielőtt elpusztítja, meg ne nézze még utoljára. Kiosont hát a mosdóba, amikor már senki nem járt arra, bedugta a mosdókagyló lefolyóját, és beleöntötte az ezüstös löttyöt.
Amikor megpillantotta az emléket, borzalom lett rajta úrrá. Higginst látta, egy adag fagyival a kezében…
- Uram isten! Összekevertükaz üvegeket, amikor leejtettük őket a teremben!- suttogta kétségbeesetten, majd gondolkodás nélkül megindult Perselus Piton szobája felé.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
